Egy volt hajléktalan 5 tippje a lélekkel teli ajándékozáshoz karácsonykor vagy az év bármely napján

avagy hogyan éltem az Anamé Program előtt

Itt a karácsony, a szeretet ünnepe, és ezt a szeretetet szimbolikusan ajándékok formájában is kifejezzük egymás felé. Ha olvasod az Anamé Program Életmód blogot, akkor talán már tudod rólam, hogy minimalista vagyok, azaz nem szeretek felhalmozni feleslegesen tárgyakat magam körül. Ezért mi a párommal, Gáborral már jó ideje nem ajándékozzuk meg egymást karácsonykor. Ezután feltételezhetnéd azt rólam, hogy ajándékellenes vagyok, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. 

Imádok ajándékozni, és a karácsony nálunk is az ajándékozásról is szól, csak kicsit más formában, mint ami a megszokott. Ugyanúgy, ahogyan év közben, így az ünnepek környékén is meg lehet találni a módját annak, hogy tudatosan és odafigyelve tudjunk segíteni azoknak, akik nehéz helyzetben vannak anyagilag. 

Amikor az Anamé Program előtti életem visszaköszön…

December eleje volt és éppen hazafelé tartottam, és mint mindig, most is minden jót kívántam az embereknek magam körül. Egyszer csak megakadt a tekintetem egy lányon. Az emberek meleg kabátjukba burkolózva mentek el mellette, szinte figyelemre se méltatva őt. Magamra ismertem benne, az egykori hajléktalanra, aki egy vékony dzsekiben húzott ki egy őszt és egy telet, míg végül munkát nem talált tavasszal. Nem volt könnyű ez az augusztustól márciusig tartó időszak, ezért ahogy a lányra tekintettem, aki szakadt harisnyában és rövid farmernadrágban kéregetett az áruház előtt, egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Rögtön észrevettem, hogy ugyanaz a ruhaméretünk, ezért meg is kérdeztem tőle, hogy ha hozok egy pár meleg ruhát, akkor megvár-e itt engem. Bólintott. 

A lépteimet meggyorsítva szinte rohantam hazáig. 

Voltak otthon már összekészítve kimosott és szépen összehajtogatott téli ruháim pont az ilyen helyzetekre felkészülve, de azért széttúrtam a szekrényt is, mert tudtam, hogy neki a vastag pulóveremre nagyobb szüksége lesz, mint nekem a meleg lakás fényűzésében. Emellett becsomagoltam az egyik vastag télikabátomat, mert nekem amúgy is kettő volt. A nagy pakolás közepette viszont találtam még valamit, amitől összeszorult a szívem. Magam elől is rejtegettem, eldugtam, hogy ne kelljen rá emlékeznem. Bár nehéz emlékeim kötődtek hozzá, a jelenlegi célnak tökéletesen megfelelt. Egy drága, hidegálló technikai kabát volt, ami a nagykabát alatt, aláöltözőként tökéletesen tartja a meleget. Ennek történetére később még visszatérek… 

Nagy örömmel láttam, hogy a lány megvárt, amíg visszaértem a meleg ruhákkal. Segítettem neki belebújni a pulóverbe, a kardigánba és mindkét kabátba. Még az egyik vastag nadrágot is magára húzta. Nagyon boldognak látszott, de szerintem én még nála is boldogabb voltam. Bemutatkoztunk egymásnak, és egy kicsit még beszélgettünk is. Mindkettőnknek jól esett egy kicsit megismerkedni és együtt lenni.  

Jótékonyság az Anamé Program szellemében – úgy, ahogy eddig talán nem gondoltál rá

Azért beszélek most erről a témáról ennyire nyíltan, mert rájöttem, hogy fontos megmutatni a hajléktalanok életét, és azt is, hogy mit tehetünk értük. Erre nagyon fontos felhívni a figyelmet – és én ezt a saját példámon keresztül tudom a legjobban megtenni. Különböző önkéntes csoportok évről évre gyűjtenek adatokat a hajléktalanok helyzetéről, s bár ezek nem a legpontosabbak, mégis megmutatják, hogy igenis foglalkoznunk kell ezzel a problémával. A 2020-as felmérések alapján 2300-an töltötték az éjszakát a tél leghidegebb időszakában közterületeken, 6268-an hajléktalanszállókon, ez összesen 8568 fő. S bár évről évre kevesebb a hajléktalanok száma, a körülmények ugyanolyan nehezek.  

Sajnos a jótékonysággal kapcsolatban van két alapvető félreértés, amit szeretnék tisztázni. 

1. Nincs különállás, nincs jótevő és nincs rászoruló, aki sajnálatra szorul. Egyek vagyunk és emberként egyenlőek vagyunk, még akkor is, ha körülményeink, élethelyzetünk szempontjából különbözünk is. Az élet körforgásában vannak, akik jobb helyzetben vannak, és éppen megtehetik, hogy segítik azokat, akik kevésbé vannak szerencsés helyzetben. Az pedig csak rajtunk áll, hogy élünk-e az adakozás lehetőségével. Én az egységben hiszek és a világot is ilyen szemmel látom: ameddig mások szenvednek én sem érzem magam elégedettnek.  

2. A jótékonyság nem tabutéma. Nekem sokáig az volt az elvem, hogy “a bal kéz ne tudja, mit csinál a jobb”. Vagyis a jótékonykodás legyen egy olyan dolog, amiről senki sem tud, említés nélkül zajlik. Ezzel kapcsolatban ma már teljesen más véleményen vagyok. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk azokról a témákról, amelyek fontosak a számunkra. Mégpedig azért, mert szükség van a te segítségedre és mindenki máséra is, még akkor is, ha csak egy kicsit tudsz tenni azért, hogy a hajléktalanok élete jobbra forduljon. Ha ez az írás eszedbe juttatja őket és egy kedves kis gesztussal vagy adománnyal hozzájárulsz ahhoz, hogy az életük elviselhetőbb legyen, akkor ez az írás már megtette hatását. 

Most pedig szeretnék neked pár tippet adni, hogy hogyan tudod segíteni azokat, akik jelenleg hajléktalanként élnek. Hidd el, még akkor is sokat tehetsz értük, ha te magad sem vagy túl jól eleresztve anyagilag

Én, a hajléktalan-szakértő

Mondhatjuk, hogy ebben a blogbejegyzésben szakértői tippeket fogok adni. De ezt a tudást nem igazán a tanulmányaimnak köszönhetem. A Buddhista Főiskolán végeztem jóga szakon, s eközben kidolgoztam az Anamé Program, a Karma Killer Jóga módszerét (ami azóta elterjedt az egész világon), illetve az ELTE-n is diplomáztam, pszichológusként. Erre a szakértelemre azonban, amiről itt szó lesz, az utcán, az életemben tettem szert. 

Megkérdezheted, hogy miért is vagyok szakértő a témában. 

Azért, mert:

  • valóban hajléktalan voltam egy darabig. 

Miután 18 éves korom körül elmenekültem a bántalmazó családomtól, anyagi támogatás híján kb. 8 hónapot az utcán töltöttem. Hajléktalanok között éltem, így megismerhettem őket, és belülről tapasztaltam meg, hogy mit is jelent hajléktalannak lenni. Így többek között azt is tudom, hogy ha a téli hidegben az utcán kellene aludnod, a kartondoboznál nem létezik jobb hőszigetelő alátét, és azt is, hogy hogyan lehet kényelmesen padon aludni. De bízom benne, hogy ezekre a tippekre sohasem lesz szükséged. 

  • mert tényleg adakozom. 

27 éves koromra jutottam el oda, hogy havi szinten rendszeresen, folyamatos utalással tudjak jó ügyeket támogatni. Előtte munka mellett főiskolára, majd egyetemre jártam, s eközben egyedül neveltem a fiamat. Természetesen ezekben az időkben is adományoztam alkalmanként, de nem alapítványokon keresztül nagyobb összeget, hanem kevesebbet, annyit, amennyit éppen adni tudtam közvetlenül a rászorulóknak. Egykori hajléktalanként ez természetes volt a számomra és a sorstársaim iránt érzett együttérzésemből fakadt. 

Lehet, hogy nem is gondolnád, de adakozás és adakozás között is van különbség. 

Ha neked is fontos, hogy odafigyeléssel és valóban hasznosan ajándékozhass, akkor olvass tovább!  

4+1 Anamé Program életmódtipp, ha szeretnél őszinte odafigyeléssel ajándékozni

Ám mielőtt megosztom veled a tippjeimet, meghívlak egy kis kvízre! 

Visszaemlékezve az életemre hajléktalanként, három dolog volt, ami a legjobban megviselt. Tippeld meg, hogy ebből a háromból mivel volt a legnehezebb megbírkóznom:

  • Hideg
  • Éhség
  • Számkivetettség

 

Melyikre tippeltél? 

Az éhezés és a fagyoskodás valóban óriási megpróbáltatás, de a válasz az előbb feltett kérdésre mégiscsak a harmadik, azaz a számkivetettség. 

A számkivetettség óriási lelki teher. Biztos hallottál már arról hogy Indiában kasztrendszer van, vagyis akik alacsony kasztba születnek, azok mindig is a társadalom legalsó rétegét fogják képezni. Ez roppant igazságtalannak tűnik nyugati gondolkodással, de jó, ha tudod, hogy bár kimondatlanul, de a mi társadalmunkban is vannak kasztok. A hajléktalanok ennek a kimondatlan kasztrendszernek a legalján helyezkednek el. És ugyanúgy, ahogy a törzsi társadalmakban, itt is az egyik legnagyobb büntetés az, ha valakit kitaszít a törzs. Büntetésként, nehéz lelki tehernek élik meg a helyzetüket a hajléktalanként az utcán élő emberek is. Ők azok, akiken átnézünk, akiknek kitérünk az útjából, láthatatlannak és érinthetetlennek tartjuk őket. 

Amíg az utcán éltem, nem csak megtapasztaltam, milyen is ez, de beszélgettem más hajléktalanokkal is, figyeltem rájuk. 

Hidd el, hogy mindannyiukra rányomta a bélyegét ez a kísértet-lét. Sokuknak volt mentális problémája, sokan voltak a végletekig megkeseredve és magukba zárkózva. Nekem szerencsém volt, mert ösztönösen fogódzót találtam a meditációban, a jógagyakorlatokban és abban, hogy tiszta életet éltem, nem ittam, nem dohányoztam, nem drogoztam és nem ettem húst sem. Az utcán élve is kialakítottam egy olyan rutint, ami egyfajta tartást adott nekem és a napjaimnak. Akkor értettem meg a pozitív szokások igazi erejét, ami azóta az Anamé Életmód Program alapját is képezi. 

1. tipp: Ajándékozz figyelmet, kedves szavakat, az egyenlőség érzését, szeretetet és ítélkezésmentességet!

Az egyik legerősebb emlékem hajléktalanságom időszakából az, amikor  nyár végén egy korlátnak támaszkodva nézem az utcán hömpölyögő tömeget, ahogy elmennek előttem az emberek, és azt érzem, hogy szinte fizikailag összeroppant a magány és a kirekesztettség.

A legnagyobb ajándék ezért te magad vagy: az az ítéletektől mentes figyelem, amit adni tudsz; az, ha egy kis időt szánsz a beszélgetésre egy hajléktalannal. Ez az a kincs, amit nem pótol semmi más. Ez az, amire mindannyiunknak a legnagyobb szüksége van: hogy szívből kapcsolódjunk másokhoz. Ráadásul ez egy olyan ajándék, amit akkor is megadhatsz a rászorulóknak, ha éppen nem bővelkedsz az anyagiakban.

2. tipp: Ajándékozz ételt!

Az ezüstérmes hely az én listámon az étel. Elárulom neked, hogy hajléktalanként folyton éhes voltam. Ez olyan állandó éhség, amitől nem tudtam megszabadulni. 

Ez nem az a mardosó éhség, amikor valakinek leesik a vércukorszintje, hanem az a tompán sajgó fajta, ami miatt az ember folyton csak az ennivalóra gondol. Semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy hogy juthatnék kajához: ételről álmodtam és ébren is ételekről ábrándoztam. Ha szerencsém volt, akkor gyorséttermekben találtam krumplimaradékot az asztalon, de a mélypont az volt, amikor kukából ettem. Ezek az élmények bevésődtek, és emiatt tartom természetesnek, hogy étellel is támogatom volt sorstársaimat.

Persze a világ az utóbbi időben óriásit változott – erre én is csak egy vicces történet révén jöttem rá. Nagy boldogan adtam át a házi készítésű lakomát az egyik hajléktalannak, amikor azt vettem észre, hogy az arcára fagy a mosoly, mert egyszer csak rájön, hogy nem bolti ételt kapott, hanem olyat, amit én készítettem. Először csak ledermedt, de aztán páni félelem jelent meg a tekintetében. Rettegve nézett rám. Először nem értettem a helyzetet, de aztán ráeszméltem, hogy akkoriban pont a világjárvány kitörésének a legelején jártunk, és hozzá is eljutottak a hírek. Kiderült, hogy nem ízorgiát lát, ha ránéz az ételre, hanem biológiai fegyvert.

És tulajdonképpen akár igaza is lehetett volna. Nem tudhatta, hogy nem vagyok-e fertőzött és nem fertőződik-e meg, ha ételt fogad el tőlem. Ez volt az utolsó alkalom, hogy magam készítette ételt ajándékoztam. Rájöttem, hogy a lezárt bolti csomagolású élelmiszer megnyugtatóbb, ráadásul azt későbbre is el tudják tenni maguknak

Különösen szeretem azt a lehetőséget, hogy itt Londonban, ahol most lakunk,  vannak olyan áruházak, ahol eleve nem csak magamnak, hanem rászorulóknak is vásárolhatok. Minden vásárláskor, miután kifizettem az árut, egyszerűen csak leadom a kijáratnál azokat a tartós élelmiszereket, amiket nekik szánok. Szerintem ez egy zseniális megoldás, és ráadásul nagyon egyszerűvé teszi a folyamatot. Remélem, hogy Magyarországon is egyre inkább teret kapnak majd az ilyen kezdeményezések. 

Az ilyen vásárlások során persze egy kisebb háború dúl bennem, egy két lábon járó paradoxon vagyok. Van egy gyakorlati részem, ami csupán az olyan egészséges élelmiszerekre fókuszál ilyenkor, amik kevésbé felvillanyozóak, pl. a rizs, a tészta, a liszt, a bab, a lencse. De a gyermeki részem mindig belecsempész az adománycsomagba egy kis izgalmas édességet is. 

3. tipp: Ajándékozz meleg ruhát, takarót!

Ha belegondolsz, hogy milyen hideg van kint télen, akkor szerintem te is belátod hogy ez egy elég fontos kategória. És mint bennfentes elárulhatom, hogy csak a mesékben és a szép ábrándjainkban van úgy, hogy minden hajléktalan jól fűtött hajléktalanszálláson alszik. Valójában sokat fáznak és szükségük van mindenre, ami melegen tartja őket. Én mindig megtisztelem a méltóságukat azzal is, hogy csak olyan ruhákat és takarót ajándékozok nekik, amiket előtte szépen kimostam. 

4. tipp: Ajándékozz alapítványokon keresztül pénzt és tárgyi eszközöket!

Ahogy a hajléktalanok közt is lesznek olyanok, akik közel állnak hozzád, akikkel rendszeresen találkoztok és beszélgettek, az alapítványokkal is kialakíthatsz ilyen kapcsolatot. Biztos lesz néhány olyan, amelyiknek a munkája közel áll a szívedhez és ezért esetleg folyamatosan támogatni fogod őket. 

Ezek után biztosan nem lep meg, hogy vannak olyan alapítványok, ügyek, amelyeket nem csak személyesen, de az Anamé Programon keresztül is támogatunk. Ráadásul az alapítványok egy részét Karma Killer Jóga gyakorlók segítségével választottunk ki – olyan ügyeket, amelyek nem csak nekünk, de a velünk gyakorlóknak is közel állt a szívéhez. Így közel 2 millió forintot adományoztunk már, melynek egy része kb. 500 000 Ft tárgyi juttatás volt: takarókkal, konyhai eszközökkel, matracokkal, padokkal járultunk hozzá az Oltalom Alapítvány és a Hajléktalan Óvoda működéséhez.  

Mi köze a technikai kabátnak az Anamé Program Otthon kihívásához?

Azt a szuper kis technikai kabátot, amiről a blogbejegyzés elején írtam neked, felkavaró volt megtalálni, mert az volt az egyik utolsó ajándék, amit anyukámnak vettem még a halála előtt. Sajnos már nem volt arra lehetőségem, hogy odaadjam neki.

Ha ismered az Anamé Program Otthon kihívását, az többek között arról is szól, hogy mennyire fontos, hogy az otthonunkban ne őrizzünk negatív érzelmi töltésű tárgyakat, amik például szomorúságot hoznak fel bennünk. Ezek valamelyest megrekesztik az energiaáramlást bennünk, és a kisugárzásunkban is nyomot hagynak. 

Mivel az Anamé Életmód kihívásokat én találtam ki, biztos azt gondolod rólam, hogy szuper tudatos vagyok ebben. És bár tudatosságra törekszem, hiszen egy letisztult, kevés tárggyal berendezett, jó energiájú otthonban élek, de ezzel kapcsolatban mégsem voltam teljesen tudatos. A gyász mindenki számára nehéz – nemcsak lelkileg –, de ahogy ez a példa is mutatja, az a tárgyak elengedése szintjén is zajlik. A lakásunk valamilyen szinten az éppen zajló lelki folyamatainkat is tükrözi, a továbbajándékozás, az adományozás pedig segíti az érzelmi tisztulást, a tértisztítást és az elengedést is egyben.  

+1 tipp, hogy könnyebb legyen a gyászmunka: ebben is segíthet az Anamé Életmód Otthon kihívása!

Bár édesanyámmal nem volt könnyű a közös történetünk, bennem mégis csak tiszta, feltétel nélküli szeretet maradt iránta. Hiányzik, hogy felhívhassam és beszélgethessek vele, és szerettem volna mindent megadni neki. De ami a legjobban hiányzik a vele való kapcsolatból, az az ajándékozás. Nagyon szeretett ajándékot kapni, nagyon fontosak voltak neki a tárgyak, és biztos vagyok benne, hogy a kabátnak is nagyon örült volna. 

Drága Anya! Hiányzol és sajnos bármennyire is szeretnék, már nem tudok neked többet ajándékozni, de az ajándékozást folytatom, mert tudom, hogy vannak, akiknek örömet hozhatok így az életébe. 

Az extra tippem tehát a számodra az, hogy azzal is könnyíthetsz a benned lévő gyász és veszteség (például szakítás) érzésén, ha a nem használt vagy szomorú emlékeket ébresztő tárgyakat továbbajándékozod a közvetlen környezetedben élő, rászoruló családoknak vagy akár hajléktalanoknak. Ha szükséged lenne egy kis segítségre, kezdd el velem az Anamé Életmód Otthon kihívását és inspirálódj belőle. 

Otthonod felemelésében segítségedre lehet nemcsak a kihívás, hanem az Anamé Program más eszközei: a meditációs hanganyagok, a csakratisztító és -töltő karkötők, csakravizek is. Mert az otthon energetikai minősége attól is függ, hogy a benne élők milyen energiaszinten élik mindennapjaikat. Ez pedig azon múlik, hogy a csakrarendszerünk mennyire tiszta, mennyire működik harmonikusan.

Említettem már korábban, de sosem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy az Anamé Program gyakorlatai sohasem a csakrák megnyitását, hanem a csakrák tisztítását célozzák, és ebben tudnak neked segíteni. Az Anamé Program órarendjét itt találod, ezen keresztül tudsz egyéni vagy csoportos jógaórákra bejelentkezni, akár online, akár személyesen szeretnél rajtuk résztvenni a budapesti jógastúdióink egyikében (Budán vagy Pesten). Ha távol vagy, akkor az online kurzusainkat ajánlom, amelyeket az Online jóga oldalunkon érhetsz el. Az Anamé Jóga nem jógatanfolyam, és nincs köze a kundalini jógához sem – leginkább egy folyamatként tudom leírni, amelyben különböző csakrákra ható gyakorlatokat végzünk, hogy egyensúlyba hozzuk a test energetikai rendszerét, harmóniába hozva ezzel az összes életterületünket. A gyakorlatok tulajdonképpen egyszerű mozdulatokból, jógalégzésből és koncentrációból állnak, s emiatt kezdők számára is ajánlom őket.  

Nemcsak karácsonykor…

A szeretetnek persze sokféle kifejezési formája van, de nemcsak karácsonykor, hanem az év többi napján is fontos, hogy éreztesd másokkal, hogy szereted őket. Biztos vagyok benne, hogy idén karácsonykor is megtalálod a módját, hogy kifejezd azt a szeretetet, ami benned van. 

Írd meg kommentben, hogy te hogyan ajándékozol, és ha van esetleg kiegészítő tipped, tapasztalatod, véleményed, amit megosztanál velünk, akkor azt is. 

Hálás vagyok, hogy olvasod a blogbejegyzéseimet. Köszönöm szépen, hogy velem tartottál, és nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánok neked! Remélem, velem együtt te is átéled az ajándékozás örömét! 

Legközelebb az új évben jövök egy új bejegyzéssel, ahol majd a friss lendületről és az év eleji fogadalmakról írok. 

Iratkozz fel hírlevelünkre!