Az ünnep igazi fénye az Anamé Programmal

Tippek a kajakóma és a sokadik sorozat helyett és egy ajándék binaurális meditáció

Mit szólnál ahhoz, ha kialakíthatnál egy új ünnepi tradíciót? Olyat, ahol valóban át tudod adni magad a boldogságnak és amiből töltekezni tudsz. 

Mindannyian nagyon várjuk az ünnepeket. Sok dolog van bennük, amit nagyon szeretünk, és ilyenkor visszatér a régi karácsonyok boldog emléke is azáltal, hogy újra ismételjük az ünnep megszokott elemeit. Ugyanakkor lehet, hogy vannak a megszokott menetrendnek olyan elemei is, amiken érdemes változtatni. Vagy azért, mert túlságosan fárasztóak és megterhelőek, vagy azért, mert szeretnéd őket egy kicsit aktívabb, könnyedebb és tudatosabb programokra cserélni.

Mindannyian érezzük, hogy a karácsony többről szól, mint a bőséges vacsora és a szépen becsomagolt tárgyak. Sőt, abban is biztosak vagyunk, hogy a karácsony az örömről, a szeretetről és az áldásról szól. A kérdés csak az, hogy hogyan tudnánk ezt az ünnep minden egyes pillanatában megélni. Tarts velem, és alakítsd ki az új, örömteli karácsonyi szokásaidat! Lesz még szó a NASA-ról és az éghetetlen pizzáról is, sőt a blogbejegyzés végén adok majd néhány tippet ahhoz is, hogy ne csak az ünnep legyen tudatosabb és boldogabb, hanem az egész életed így telhessen.

Gondoljuk újra az ünnepet együtt, reggeltől estig! 

Az ünnep reggele

Ugye, milyen jó érzés reggel ébredés után az ágyban heverészni még egy kicsit? És milyen nagyszerű lenne, ha ezt az időszakot ráadásul nemcsak kellemesen, de hasznosan is töltenéd! Mutatok neked két lehetőséget is erre:

  1. “Szeretem magam” meditáció
  2. Ünnepi képregény vizualizáció

Az álom és az ébrenlét határán a tudatunk különösen fogékony arra, hogy pozitív üzemanyaggal töltsük fel. Pszichológusként és a legmagasabb szinten képzett tradicionális jóga oktatóként dolgoztam ki az Anamé Programot és az Anamé jógát. Tanultam Magyarországon és külföldön is, ismerem jól a pszichológia, a jóga és a kundalini jóga szakirodalmát. A jóga és a pszichológia egyetért abban, hogy a meditáció és annak pozitív üzenete kihathat az egész napunkra, és folyamatosan ismételve hosszabb távon az egész életünkre

"Szeretem magam" meditáció

Ezen a linken egy olyan egyszerűen végrehajtható meditációs gyakorlatot találsz, aminek része egy pozitív megerősítés, azaz egy mantra is. Ez a gyakorlat teljesen ingyenes. Kombinálja magában a légzés és a pozitív megerősítés áldásos hatását. Ez azért hasznos, mert a meditációnak ez a két eleme megtartja a figyelmedet a gyakorlaton, így könnyebben megszelídítheted zakatoló gondolataidat. Természetesen bármilyen két szóból álló pozitív megerősítést választhatsz, de én a “szeretem magam” mantrát javaslom az ünnepekre.

A karácsony a szeretetről szól. A szeretetet mások felé sokszor bizony könnyebben át tudjuk élni, mint saját magunk iránt. Ezért van az, hogy a szeretet ünnepén sokszor szabotáljuk magunkat és nem bánunk magunkkal szeretetteljesen. 

Mit gondolsz? Szerinted a valódi önszeretet eszköze a túlzásba vitt étel- vagy alkoholfogyasztás, vagy az a megfelelési kényszer, ami jellemző lehet a családi együttlétekre? A “szeretem magam” mantra egyre mélyebbre íródik be, minél többször végzed a gyakorlatot, és leválasztja rólad azokat a helyzeteket, amelyek nem támogatják azt, hogy szeresd magad.

Ünnepi képregény vizualizáció

Az ünnepek reggelén gondold végig, hogy milyen ünnepet szeretnél úgy igazán! Milyen legyen a karácsonyod vagy az óév-búcsúztatód? Az a legjobb, ha nem szóban sorold fel magadnak, hanem képeken látod. A képek a tudatalatti nyelvén szólnak hozzád. Erről bővebb információt a harmadik blogbejegyzésemben találhatsz. Ha pozitív képekkel töltöd fel magad az életedről, akkor biztos lehetsz benne, hogy a tudatalattid veszi az adást, és mesebeli Dzsinnként idővel megvalósítja, eléd varázsolja azokat a képeket, amiket addig csak a belső világodban láttál. Ez a gyakorlat abban is segít, hogy tudatosabbá válj abban, hogy mit is szeretnél valójában. Így ahelyett, hogy csak sodródnál, végig tudod gondolni, hogy milyen életet szeretnél magadnak az életed minden egyes napján.

Ünnepi délelőtt

A finom ételek az ünnep részét képezik. Mindannyiunknak az otthonosság, a biztonság és a bőség érzetét adják. Én is nagyon szeretek enni 🙂 És pihenni is nagyon jó dolog. Tudom, hogy sokan vannak, akik egész évben minden erejüket megfeszítve dolgoztak. Külön hálás vagyok az egészségügyi dolgozóknak (én magam is az voltam a SOTE 1. számú sebészeti és transzplantációs klinikáján), nagyra becsüllek benneteket, igazi hősök vagytok! 

Mindenki megérdemli a régen várt pihenést, mégis van néhány tippem, ami egy kis aktivitást igényel: 

Karácsonyi séta

Anamé jóga

Karácsonyi séta, mint tradíció

Nekem a gyakorlás vagy egy kis séta mindig segít, ha nagyon összecsapnak a hullámok a fejem felett és az egész napi munka után kissé zombi üzemmódba kerülök. És hogy van-e kedvem kimenni, amikor sötét van és hideg? Dehogy van! Ugyanakkor tudom, hogy mire hazaérek, jobban fogom magam érezni és teljesebb lesz a napom. 

Nálunk már akkor is karácsonyi tradíció volt a kirándulás, amikor a fiam még csak óvodába járt. Az egyik ilyen séta alkalmával arra lettem figyelmes, hogy valamit kitartóan motyog magában, miközben az egyik lábát teszi a másik elé. Lehajoltam hozzá, hogy meghallgathassam, hogy mit mondogat folyamatosan magában. A mantra így szólt: A büdös kutyafáját! 🙂 Lehet, hogy nem minden családtag örül a karácsonyi sétának… Ebből az esetből is tanulva jó, ha olyan programot találtok a családdal, ami  mindenkinek örömet okoz. 

Anamé jóga

Ha az ünnepekbe beillesztesz egy kis mozgást, séta vagy Anamé jóga gyakorlás formájában, könnyebb átélni az ünnep fényét és szellemiségét is. Az ingyenes Anamé életmódgyakorlatainkat ezen a linken találod. 

Meg fogod látni, hogy a jógalégzés és a mozdulatok olyan egyszerűek, hogy beillenének egy kezdőknek való jógatanfolyamba is. Teríts le egy jógamatracot vagy egy takarót, és ha teheted, vedd körül magad az Anamé kristályaiddal és a csakratisztító karkötőiddel, és végezd a gyakorlatokat a lehető legnagyobb szeretettel önmagad iránt. Ezek sohasem a teljesítményről szólnak. Ahogy lágyan végzed őket, olyan, mintha minden egyes légzéseddel szeretetet és békét lélegeznél be. Légy nagyon gyengéd magaddal gyakorlás közben: az Anamé jóga nem a csakrák megnyitásáról, hanem a csakrák tisztításáról szól, elfogadással és türelemmel saját magunk irányába.

Ha szánsz egy kis időt arra, hogy feltöltődj, akkor másoknak is a legjobbat tudod adni saját magadból. 

Szenteste

A szenteste a karácsony fénypontja. Ez valószínűleg minden családban ünnepi vacsorával és ajándékozással telik. Hogyan lehetne a régi tradíciókat új tudatossággal és boldogsággal feltölteni? 

Nálunk a menetrend a következő: 

  • Áldott vacsora
  • A legszebb ajándék
  • Hála mindenért

 

Tarts velem, és megmutatom, hogy mi hogyan csináljuk!

Áldott vacsora

Minden receptnek, ami karácsonykor és az életünk minden napján az asztalra kerül, szerintem 3 fontos összetevője van: öröm, áldás, szeretet.

Öröm

Mit gondolsz milyen a NASA (The National Aeronautics and Space Administration) pizza?

Az egyik karácsonyi menüben sikerült megalkotnom, így elmondhatom, hogy a felhasználási területe nagyon sokrétű és valóban nagy lépés az emberiség számára 🙂

Lehet, hogy már te is találkoztál azzal a jelenséggel, hogy az ünnep szentségét nagyüzemi konyhásként próbálod átélni, és a végén fáradtan beesel a karácsonyfa alá. Ez számomra is egy régi tradíció volt egészen addig, míg egyszer úgy nem alakultak a körülmények, hogy egy fertőző, veszélyes betegség miatt nem tudtunk találkozni a nagyobb családdal és a szüleinkkel. A fiam még egészen kicsi volt. Otthon maradtunk viszonylag korlátozott élelmiszerkészlettel hármasban. Végül gasztronómiai szempontból ez lett a legemlékezetesebb karácsonyunk. Csak liszt volt otthon és egy-két zöldség, így arra gondoltam, hogy pizzát sütök. Valami gond lehetett azonban a liszttel, mert még másfél óra sütés után is formázható állagú, nyers tészta hevert a sütőben megadóan és kicsit szégyenkezve. Először egy kicsit kétségbe estünk, aztán nevetve leettük róla a feltétet, és elneveztük éghetetlen pizzának. Felsoroltuk az asztalnál, hogy milyen használati módját tudjuk elképzelni ennek az alapanyagnak. 

Ez a liszt a karácsonyi vacsora szempontjából baklövés volt, de a NASA szempontjából óriási előrelépés. Az emberiség számára jelenleg még nem érhető el, hogy a nap felszínére lépjünk, de ez a liszt ezt könnyedén lehetővé tenné. Ebbe a pizzatésztába burkolva az űrhajósok talán még a hőt sem éreznék meg, ami a nap felszínéről sugárzik, és a tésztából készült szkafander rugalmasan és lágyan borítaná be a testüket. Biztos, hogy nem égne el és nem keményedne meg. Ez volt az ötletindító gondolat a felhasználásra, de egész este újabb és újabb ötletek jutottak eszünkbe, és visítva nevettünk az asztal körül.

Ha a főzés a te feladatod, és ez egyet jelent önmagad kizsákmányolásával és az örömtelen rutinnal, akkor csatlakozz újra az ünnep szellemiségéhez! 

Az ünnep a boldogságról szól. Olyan, mintha ilyenkor megnyílna egy kapu, és még tisztábban érzékelhető lenne az az öröm és boldogság, ami fentről árad. Az étel öröm. Boldogság elkészíteni, és öröm, hogy közösen fogyasztjuk el.

Áldás

Az étel energia is egyben. Biztos te is tapasztaltad, hogy a sietősen, kedvetlenül összedobott, odafigyelés nélkül elkészített étel kevésbé finom, mint az, ami szeretettel és odaadással készült. Az, ahogy az étellel bánunk, ahogy főzés közben érezzük magunkat, amilyen gondolatokkal a fejünkben érintjük és készítjük, az része lesz az elkészült fogásnak. Aki az ételt elkészíti, az nemcsak egyszerűen ételt ad a családnak, hanem a saját energetikai állapotát is feltálalja nekik. Ezért érdemes törekedni arra, hogy az az étel, ami kikerül a kezünk közül, valóban áldás legyen, örömet sugározzon és szeretettel készüljön el. Én is erre törekszem főzés közben. Mindig használom a kristályaimat is. Sokszor tértisztító kristály formájában vannak ott velem a konyhában. És amikor a személyes csakratisztító karkötőimet használom, akkor úgy érzem, hogy a szívemből a két kezemen keresztül szeretet árad az ételbe, és az az áldás, ami fentről érkezik.

Szeretet

Én a helyedben már forgatnám a szemem amiatt, hogy azt írom, nem elég, hogy kaja legyen, de még további elvárások is vannak azzal kapcsolatban, hogy az milyen szentséges tudatállapotban készüljön el! 

Tudom, hogy a körülmények általában messze vannak az ideálistól és az életünkben amúgy is sok az elvárás. Ezért inkább arra buzdítalak, hogy szeresd magad annyira, hogy meghúzod a határaidat. Ha te főzöl, akkor a boldogságod nagyon fontos, hiszen belefőzöd az ételbe. Téged mi tesz boldoggá, amikor főzöl? Mitől lesz jó hangulatod a konyhában, és hol van az a határ, ahol még nem vállalod túl magad? Ha megválaszolod ezeket a kérdéseket, akkor ellazultan és boldogan tudsz kapcsolódni a többiekkel karácsonyeste.

A legszebb ajándék

Lássuk be, hogy a karácsony a szeretet és a fény mellett az ajándékokról is szól. Év közben sokat gondolunk arra, hogy mit is szeretnénk. Sokszor van úgy, hogy elvárásaink vannak mások és a világ felé. Az is lehet, hogy ezoterikus és spirituális módszerekkel megrendeljük az univerzumtól azt, amit akarunk, és közben folyamatosan sürgetjük, elvárjuk, követeljük és megéljük a hiányát annak, ami még nincs meg. 

Biztos, hogy ez a jó recept? Tényleg ez vezet a boldog beteljesüléshez?

Pál Feri atyának van ezzel kapcsolatban egy örök érvényű mondása:

– Tudod mit csinál az elvárás a kapcsolattal?

– Megöli.

Úgy tűnik, hogy a boldogság receptje nem az elvárás, hanem a szívbéli megosztás, mert az az egységből fakad, és nem az elkülönülésből és a szembenállásból. 

Adni jó, bármilyen is az ember anyagi helyzete! Mutatok néhány módszert, hogy én hogyan csinálom, és biztos te is találsz köztük olyat, ami megérint és inspirál téged. Ajándékozásra fel! 

Adományozz!

Jó, hogy ha úgy érezzük, hogy van értelme az életünknek, és az adott napon tettünk is valamit azért, hogy pozitív hatással legyünk a világra. Ezért ha teheted, akkor adományozz! Az előző blogposztomban felsorolt alapítványokon kívül megint csak a teljesség igénye nélkül megmutatok néhány jó ügyet, amiket magán vagy céges forrásból eddig segítettünk: folyamatos anyagi segítséget nyújtunk a hajléktalanoknak és a hajléktalan óvodának, a transzplantált gyermekeknek, támogatjuk a roma gyerekek iskoláztatását és étkeztetését, a családon belüli bántalmazás áldozatait, az állatmenhelyeket. Hátha találsz köztük olyat, ami megszólít, és amit te is szívesen támogatnál!

Közvetlenül segítsd azt, aki rászorul!

Nem csak pénzt adományozhatsz. Az ünnep mindig jó lehetőség arra, hogy ételt vigyünk a hajléktalanoknak. Én is voltam hajléktalan. Én magam a hideghez jobban hozzá tudtam szokni, mint az éhezéshez. Folyton éhes voltam, ez kötötte le minden gondolatomat. Volt olyan is, hogy kukából ettem, hogy az éhség feszültségét egy kicsit enyhítsem és átmenetileg megnyugodjak, megszabaduljak tőle. Ebből adódik, hogy folyamatosan támogatjuk a hajléktalanokat; az ünnepi időszakban, karácsonykor pedig saját készítésű étellel is megajándékozzuk őket. Idén a higiénia betartása a járvány miatt még szigorúbb, ezért most nem házi ételeket, hanem előre csomagolt bolti finomságokat viszünk. Azonban jó, ha a hideg ellen is védjük őket. Tavaly karácsonykor fél millió forint értékben padokat, matracokat és takarókat adományoztunk nekik. 

„Légy boldog” gyakorlat

Akkor is adhatsz, ha semmilyen anyagi lehetőséged nincsen.
A 2020-as év nagyon nehéz volt gazdasági szempontból, és ez kivétel nélkül mindenkit érint. Sokan vannak, akik anyagilag nehéz helyzetbe kerültek. Ezért szeretnék megosztani veled egy olyan gyakorlatot, aminek segítségével nemcsak karácsonykor, hanem akár életed minden napján ajándékozhatsz, akkor is, ha anyagilag nehéz helyzetben vagy.

A gyakorlat nagyon egyszerű: kívánj boldogságot magadban annak, akivel éppen találkozol! Lehet ez éppen az az ember, akit látsz az utcán, vagy akár a családod tagja – teljesen mindegy, hogy ismered-e őt vagy sem. Amikor meglátod, kívánj neki boldogságot! Lásd őt magadban úgy, hogy igazán boldog. Milyen nagyszerű lenne minden emberre így nézni! És az egészben az a legjobb, hogy megteheted. 

Persze mindezt olvasva azt is gondolhatod magadban, hogy hagyjál már, én magam sem vagyok boldog, így is van elég bajom. Hát pont ezért! Ez a kívánság visszahat rád, és a te életedet is boldogabbá teszi. Az is lehet, hogy ez a gyakorlat túlságosan csöpögős a számodra, olyan, mintha már egy kicsit szenilis lennék és megfeküdte volna az agyamat az, hogy az isteni szeretetről tanítok 26 éve. 

Szeretném eloszlatni ezt a félreértést: ez nem csupán egy rózsaszín ezo Barbi-álom. Nem csak én használom ezt a gyakorlatot napi szinten, hanem a Szilikon-völgy legsikeresebb vállalkozói is. Ennek utána tudsz olvasni Tim Ferris, Dave Asprey és Tim Robbins könyveiben.

Ha nyitottak rá a szeretteid, akkor az előző gyakorlatot elvégezheted velük is szenteste úgy, hogy pár percig egymás szemébe néztek és szeretettel jót kívánva fordultok egymás felé. Arra is szeretnélek bíztatni, hogy karácsonykor a szeretetet éld át, és semmiképpen ne a bűntudatot, ha esetleg nem tudsz olyan bőséggel ajándékozni a szeretteidnek, ahogy azt elvárnád magadtól. Ezt a gyakorlatot a családoddal együtt végezve az, amit így megadsz nekik, lehet, hogy nagyobb ajándék lesz, mint a sokadik tárgy a sorban.

Hála mindenért

Mi ezt a gyakorlatot hálaadással szoktuk zárni. Elmondjuk, hogy mi mindenért vagyunk hálásak ezen az ünnepen és hogy mennyire hálásak vagyunk egymásért is. A hála erősíti a pozitív érzéseket. Ez azt jelenti, hogy egészen egyszerűen boldoggá tesz, pozitív érzésekre hangol. Ha szeretnéd a hangulatodat jóra fordítani, akkor a hála a legerősebb eszköz.

Karácsonyozz velem!

Nagy megtiszteltetés számomra az, hogy olvasod az írásaimat! Hálás vagyok a társaságodért. És ezúton is köszönöm azoknak, akik az Anamé Programmal tartottak ebben az évben! Ti vagytok számomra a legnagyobb ajándék!

Ugyanakkor a karácsony családi ünnep is. Ilyenkor összegyűlik a család, hogy szenteste együtt legyen. Nekem ti vagytok a családom! Ezért szeretnék veletek karácsonyozni, december 24-én 17 órakor találkozhatunk az online térben. Meditációval, hálaadással és egy bárki által könnyen elvégezhető gyakorlattal készülök az együttlétre. Természetesen ez az alkalom mindenki számára elérhető lesz. 

Nagyon köszönöm, hogy része lehetek az ünnepeteknek!

És végül néhány tipp, hogy mivel emelheted meg magad még ebben az ünnepi időszakban:

  1. Ha nagyon unod már a Netflixet és a semmittevést, akkor kapcsolódj hozzánk a Facebookon, ahol közel 100 ingyenes meditációt találhatsz. És ez a szám folyamatosan bővül, hiszen nem állunk le. Ráadásul a régebbi meditációkat is vissza tudod nézni, így van miből válogatnod! 
  2. Ha pedig szeretnéd kipróbálni a Karma Killer jóga ingyenes gyakorlatait, vagy társaságra vágysz, akkor kapcsolódj az Anamé körökhöz. Itt hasonló gondolkozású, nyitott és szeretetteljes emberek társaságában gyakorolhatod az Anamé Program ingyenes gyakorlatait. 
  3. Legyen minden napod ünnep! Használd ezeket a tudatos életmód tippeket ne csak a két ünnep között, hanem egész évben! Legyen gyönyörű az életed! 

 

És végül, de nem utolsósorban…

…talán hallottad már, hogy még egy meglepetést tartogattunk a számotokra, és ez pedig az új Anamé órarend, ami már december 21-től él. Ez attól különleges, hogy most már helytől és időtől függetlenül részt tudsz venni a legtöbb óránkon

A budapesti jógastúdióinkban egyelőre személyes órákat nem tarthatunk, de mostantól már időben sem kell alkalmazkodnod a jógatanfolyam időpontjaihoz. A webshopunkból pedig továbbra is beszerezheted a könyveimet (Balázs Valéria Anamé: Csakra program és Karmakiller), ha érdekel az élettörténetem, a véleményem és mindaz, amit a csakratisztításról és a Karma Killer jógáról tudni érdemes. 

MEGLEPETÉS! Az utóbbi hónapok nálunk lázas munkával teltek, mert egy ingyenesen elérhető ajándékkal is készültem a nagy napra. Nagyon köszönöm, hogy megtisztelsz azzal, hogy elfogadod tőlem. 

Kattints ide az ingyenes meditációhoz! 

Január legelején az újévi fogadalmakról fogok írni, és arról, hogy hogyan kezdd jól az új évet.

Még egyszer nagyon kellemes és tartalmas ünnepeket kívánok! 

Iratkozz fel hírlevelünkre!