Video - Anamé a belső békéről

Anamé a belső békéről

Ez egy egyenlet, szeretem a fizikát, de ezt az egyenletet inkább kifejteném, mint, hogy elmondom m, c, mittudom én mivel. 

Meg kell nézni, hogy ki mennyi hordalékot szedet össze az útja során, vagy mekkora az a meló, amit elvállalt az egységből, hogy átfényesítse. Ha ez sok, ezt hívom én úgy, hogy mi van belül. Ha nagyon sok ez a cucc, az akadályt jelent. Talán erre gondolt az ismerősöd, hogy ezt ki lehet tisztítani. Ez olyan, mint egy nagyon régen fennálló krónikus betegség az általában, nem mindig, de általában lassabban gyógyul, mint egy influenza. Érezzük, hogy valami van ott a mélyben, ami köti. 

És van a gyakorlás.
A gyakorlást nem tudjátok lekövetni a tudatotokkal, az a baj. És többen bólogatnak, akik régi motorosok. Mert nem láttok rá, hogy mi zajlik a mélyben, pont azért mert arra sem láttok még rá, hogy mi van belül. Így aztán, amikor ehhez hozzá nyúlunk,és az bőven túl van, nem a tudat szintjén, hanem a tudatalattin, azt mondanám a kollektív tudattalanon is túl van. Ott elérünk egy olyan mélységbe, amire a pszichológia már nem tud mit mondani, nevezi valahogyan, de ki mondja meg, hogy annak mi a definíciója. 
Szóval ott elérünk egy olyan mélységet, amiről fogalmatok sincs. Ezért szoktam poénkodni a vetítővászonnal, hogy van rá felírva valami, ti azt olvassátok és azt gondoljátok, hogy azok vagytok ti, hogy ez a ti belső világotok.


A gyakorlás sokkal mélyebbre megy, olyan mélyre, ahol az a kitísztításra váró cucc van. És ráadásul nem látszik semmi, vagy csak az, hogy rosszabbul vagytok. Minél jobban fogy a cucc, annál jobban gyorsul a folyamat. És ez úgy néz ki, mintha sokáig nem történne semmi, mintha gyakorolnátok x évig, és nem történe semmi. Közben már látszik, én már látom, ti még nem, hogy mi minden íródott át, és a végén gyorsul föl, és a végén viszont annyira gyors lesz, hogy csak csodálkoztok, hogy mi van, mi van. 

Amikor az ember átlép ezen a küszöbön, ezen a keskeny átjárón, amiről mindig beszélek, amin úgy lehet átmenni, hogy nincs semmitek. Mindig elmondom, hogy könnyebb átjutnia tevének a tű fokán, mint gazdag embernek bejutni a mennyországba. 
A gazdagságot én úgy értem, hogy minden szinten. Ha már semmittek nincs, akkor csodálkozni fogtok, hogy hoppá, átjutottam a tű fokán. Értitek mire gondolok? És nem lesz benne szándék. Nem tudja a tudatotok lekövetni. Hanem olyan, mintha valami megragadna és átrángatna, ti meg azt mondjátok – erre még nem is gondoltam, nem is tudtam, hogy van ilyen. 


Hogy mennyit kell ahhoz gyakorolni? Ott van bennetek valami, ami dolgozik értetek folyamatosan, minden pillanatban, és ez túlmutat az emberi részeteken, bőven. Emiatt tudtunk mi talállkozni. Van egy feltett szándékotok arra, hívhatjuk ilyen hülye kifejezéssel, hogy megvilágosodjatok. Van, aki csak a szenvedés elől menekül, van, aki meg már mindent rátenne arra, hogy oda átjusson.


De, igazából ez a három összetevő; az hogy mennyi cucc van bent, a gyakorlás, meg hogy van valamennyi fény bennetek, meg ez az energia, amihez kapcsolódtok. Ez a három dolog összeadódik, megeszi egymást, feldolgozza egymást, amire ti nem láttok rá, és akkor hirtelen kiderül ebből, hogy valami van. A hirtelent, azt tényleg így értem, ahogyan mondom.  Mikor Jézustól kérdeztem, ezt mindig mesélem, hogy holnap már egy kicsit jobb lesz – mert nagyon, nagyon megviselt az a folyamat, amiben voltam, ez az átalakulás – és holnapután, akkor meg még jobb lesz? Mondta, hogy nem, majd akkor lesz jó, hogy ha már senki sem szenved. 
Csak addig bírjátok ki! De nem lineáris, ahogyan gondoljuk. Az emberi agy nem arra van összerakva, hogy ezt fölfogja, nem viszi a hardver. Mindent ahhoz viszonyítunk, hogy van idő meg tér. Ma egy, holnap kettő, azután három, …nem, ennek nem ez a metódusa.
Nem tudtok rálátni, nem tudjátok felfogni. Annyit lehet tenni, hogy gyakoroltok és bíztok benne, hogy ez bekövetkezik.