Anamé Program®

Szívcsakra óra

 

Minden óra során egy komplett gyakorlatsoron megyünk végig. Ez a gyökércsakrától indul és egészen a koronacsakráig tart. Ezalatt érintjük mind a hét fő energiaközpontot, tisztítjuk őket és energiával töltjük fel. Extra gyakorlatok keretein belül kap egy csakra nagyobb hangsúlyt az adott órán.

Ezen az órán a Kristálytest gyakorlatsor kiegészül hét olyan gyakorlattal, melyek szerepe a szívcsakra még intenzívebb tisztítása és energetizálása. A bevezető gyakorlat által az óra meghatározó energiája a fókuszban levő csakrához kötődik. További kiegészítő gyakorlatok pedig abban segítenek, hogy az órán történő változások még mélyebbre, sejtszinten ivódjanak be, erősítve és kihangsúlyozva ezzel magát a szívcsakrát.

 A szívcsakra a szeretet forrása. Ez a terület felelős az érzelmekért, a háláért, a megbocsátásért, az odaadásért, az együttérzésért. A tiszta szív állapotában már nincs ítélkezés, megszületik az egység érzése. Az emberi kapcsolatok minősége változik, ha ezzel a területtel dolgozol. Ha ez a terület jó állapotban van, azaz tiszta és energiával feltöltött, akkor szeretetteljes egységben vagy önmagaddal, a világgal és a saját testeddel is.

A szívcsakra és bármely másik energiaközpont csak úgy gyógyulhat intenzíven, hogyha az összes csakrát kezelésbe vesszük egymás után. Éppen ezért egy szívcsakra órán átmozgatjuk, tisztítjuk és energetizáljuk az összes többit is, beindítva az energiaáramlást a test egészében. Így már fókuszálhatunk az adott testszelvényre, és a teljes testérzés megszületése után hatékonyabban tudsz tisztulni és gyógyulni. Ezzel a módszerrel helyreáll a tested energiaegyensúlya és harmóniája, a tested megerősödik.

 

Kinek ajánljuk?

Ezt az órát javasoljuk azoknak, akiknek érzelmi problémáik vannak, vagy a betegségük a testnek ehhez a területéhez köthető. Ez nem csak szívbetegség lehet, ide tartozik a tüdő, a karok, a váll, a lapocka, és a gerinc mellkas mögötti szakasza.

A testszelvény bekapcsoló pontja a szegycsont közepe.

Neked ajánljuk ezt az óratípust, ha az emberi kapcsolataidon szeretnél javítani, még akkor is, ha a kapcsolat feszültségének forrása nem te vagy, hanem a környezeted. Ha szeretnél több szeretet kapni és adni másoknak, megtalálni azt a családi vagy párkapcsolati harmóniát, vagy a környezetedben azt az összhangot, amivel a legnagyobb szeretetben tudsz együtt lenni másokkal. Ilyenkor nem csak magadért dolgozol, hanem ezekért az emberekért is.  A gyakorlás ezen a területen elhozza a megbocsátás ajándékát. Elmarad az önsajnálat, helyében magasztos érzelmek ébrednek: együttérzés, könyörület, hála, odaadás. Hatására beáll egy békés, szeretetteljes megnyugvás. Ez a terület mintha kifényesedne. Ellazul, megnyugszik és megérzed, hogy soha egyetlen pillanatra sem voltál elzárva a szeretettől vagy másoktól.

Ez a változás nem csak rád hat, hanem elindít egy olyan folyamatot, ami az egész környezetedre hatással van, azaz a veled kapcsolatban álló emberek sorsa is átfényesedik általa.

Mire számíthatsz a szívcsakra óra után?

A szíved még nyitottabbá és élőbbé válik, felmerülhetnek olyan megoldatlan érzelmi nehézségeid, amik eddig túl nagy fájdalmat okoztak ahhoz, hogy szembenézz velük. Az az energia, ami a gyakorlás során feltölti a szívedet, megadja neked azt az erőt, hogy feldolgozd ezeket a nehézségeket, és szeretettel és megbocsátással felülemelkedj rajtuk. Minden nehéz emberi kapcsolatodba tisztaság és fény költözik, és a szíved ereje teljében ragyog. Ha gyógyulni szeretnél ezen a területen, azaz a szíved, a tüdőd, a hátad felső részét, a mellkasi területed, vagy a két karod szeretnéd gyógyítani, akkor az óra után ezek a területek jelezhetnek. Érezhetsz itt bizsergést, zsibbadást és azt, hogy beindul az élet áramlása.

 

A szívcsakra a központi szerepe miatt minden héten szerepel az órarendünkben, a csakra órák hathetes ciklusától függetlenül. Folyamatosan nagyon sok ember keres fel minket pánikbetegséggel, érzelmi problémákkal, amire ezt az órát javasoljuk a leginkább.

 

Nézd meg az órarendünket és jelentkezz bátran! Várunk szeretettel!